Guarda come Rimini

Lassan három hete nem írtam bejegyzést…Bocsika. Ennek több oka is volt, az egyik, hogy nem nagyon volt kedvem írni, és ahogy teltek a napok, természetesen egyre több-és több mindenről kellett volna beszámolnom, amihez meg már lustának éreztem magam. (Az is vagyok.) Szóval elnézést minden kedves, hű olvasómtól. :)

Így most nem is szeretnék hosszan írni az elmúlt három hétről, ami lényegében a következőkből állt: iskola, bevásárlás, bulik, skype, utazások, honvágy és internethiány. (Plusz hétfőn és ma is voltunk este futni, ami ha minden jól (?) megy rendszeressé válik. Remélhetőleg az, hogy hétfőn futás után megettem vagy fél kiló tésztát, nem. :D)
Gondoltam ha már nem akarok mindenről írni, választok pár eseményt, amiről van kedvem és tudok is mit írni, úgyhogy most ez következik. :) Nem volt nehéz a döntés, hiszen volt szerencsém háromszor utazni, illetve a már beharangozott buli-beszámolót se hagyhatom ki.

A hatalas Cocoricó buli

Na,szóval: Két hete szombaton volt az említett buli a Cocoricó nevű szórakozóhelyen, ami nem Riminiben van, hanem a közeli Riccionéban. Az este nálunk kezdődött kb. 15 emberrel, majd együtt mentünk el a buszhoz, ami elvitt minket a „csodahelyre”. Én meg voltam győződve róla, hogy a busz az Erasmusosknak van, de kiderült, hogy ez egy bulijárat, amivel az itteni fiatalok mennek szórakozni a Cocoricóba. Ennek a hátránya az volt, hogy az első busszal nem tudott mindenki eljönni, így ők várhattak másfél órát a következő buszra. Én persze az első busszal mentem, ami tömve volt, emberek egymás hegyén-hátán (na, ezt se írtam le még sose:)). Pár olasz rá is gyújtott, ami engem borzasztóan zavart, de ez semmi volt ahhoz képest ami visszafelé történt. De erről később. :S
Szóval túléltem az odautat, ahol egy portugál sráccal beszélgettem, akinek nem tudom milyen indíttatásból, de elmeséltem a Szabadlábon sztorit, úgyhogy azóta jól elszórakozik a „ooooo our famous hungarian actress” megszólítással. :P A Cocoricó tényleg hatalmas szórakozóhely, ahol természetesen sehol nem játszanak olyan zenét, ami nekem tetszene. (Megjegyzem szerintem egész éjszaka ugyanaz az egy szám ment, és a DJ – aki miatt egy vagyon volt a belépő – még csak a DJ pult közelébe se ment.) Szóval szar zene, sok ember. Az elején vettem egy whiskeykólát 10(!) euróért – igen, hülye vagyok -, amit a második percben kivert valaki a kezemből. Ezzel egy időben a kis erasmusos pajtásaim nagy részét is elhagytam. Ez éjjel kettő felé történt, amikor még hátra volt kb. 3 óra a hazaindulásig. Ekkor elhatároztam, hogy ha meggebedek is, jól fogom magam érezni, és így is lett. :) Megtaláltam pár embert, köztük Sarkát, aki szintén csak a második busszal tudott eljönni, táncikáltunk és ennyi. Utólag azt kell, hogy mondjam tényleg jól éreztem magam, de ez csak a társaságnak volt köszönhető, ami persze bőven elég. Mind a zene, mind a hely nekem egyáltalán nem tetszett. Sarkával az utolsó busszal jöttünk haza, akkor még nem tudtuk, hogy volt másik. De jobb is. A többiek mesélték, hogy az első busz hasonlóan tömve volt, mint az odavezető úton, csak csöppet ittasabb emberekkel, akik egyike a busz folyosóján pisilt. Örülök, hogy nem voltam ott, mert lehet nem hagytam volna szó nélkül. Biztos. Az este fénypontja - és egyben az egyik legviccesebb élményem is eddig - a hazaérkezés volt, amit nyilván nem tudok visszaadni úgy, hogy másnak is vicces legyen, de azért elmesélem. Sarkával éhesek voltunk, gondoltuk csinálunk valamit reggelire, amúgy is eljött a reggeli ideje: vasárnap, reggel 7. Nekiálltunk omlettet csinálni. Tojás tálban, Sarka önti hozzá a tejet, de nem tűnik fel neki, hogy az darabokban „potyog”, sikoltok, hogy állj. Röhögünk, majd kikanalazzuk a „tejet”, mert nem akartuk, hogy 4 tojás kárba vesszen. Aztán megsütöttük, megettük, jó volt. :) Mondtam, hogy nem lesz vicces, de én most is röhögök. :D

Velence

Még szombaton, a Cocoricó buli előtt kérdezte Natasha, hogy nincs-e kedve valakinek csatlakozni hozzá a hétfői útjához Velencébe. Persze nekem volt, és szerencsére Sarkának is. Hétfőn csak egy olaszom van, úgyhogy sok órát se kellett kihagynom. Vasárnap este összepakoltuk a cuccainkat, mert hétfőn korán indult a vonat Bolognába, aztán Velencébe. (Natasha korábban indult, szóval vele csak ott találkoztunk.) A Bolognai pályaudvaron elvileg lett volna 12 percünk, hogy átszálljunk a másik vonatra, de mivel az első késett, így kb. 3 másodperccel lekéstük a második vonatunkat. Így volt egy óránk a pályaudvaron, amit pénzfelvétellel (erről még később), meg egy kis sétálással töltöttünk a pályaudvar környékén. Amikor megérkeztünk Velencébe vettünk egy 12 órás hajójegyet 18 euróért. Az elején kicsit bántam, mert azért ez elég drága, de miután az első utat rossz irányba tettük meg, tudtam, hogy jól jön ez még.  Egy jó ideig ketten nézelődtünk Sarkával, mert Natasha elment Muranora. (Nekem nem volt kedvem, mert egyrészt ott is voltam már, másrészt Velencében is csak kevés időnk volt.) Velence nekem most is olyan volt, hogy gyönyörű és hihetetlen, de nincs az a pénz, amiért odaköltöznék. Ami rossz volt, hogy - nem meglepően - most is irtó sok volt a turista, de mi – amikor Natasha már velünk volt – igyekeztünk térkép nélkül, csak úgy csámborogni a városban. Ami viszont irtó klassz volt, az a cukrászdaszerűség, ahol voltunk. (Facebookon van rengeteg kép, de az illatot – amit egyszerre éreztünk meg Sarkával, és követtük az orrunkat - nem tudom átadni.)
Amit még mindig nem értek - és nem is fogok soha – azok a galambok. Komolyan. Miért jó, ha mocskos galambok szállnak az emberre?
Összességében nagyon jó volt az egész nap, és rengeteg képet is csináltam, ami elsősorban Natashának köszönhető. Ő lefényképez mindent, és odamegy rendőrhöz, pincérhez, bárkihez, hogy hadd csináljanak egy közös fotót. Nagyon cuki. :)

Bologna

Két hete vasárnap ismét utaztam, Bolognába. (Az a hét utazással kezdődött és utazással ért véget. :)) Igyekszem megragadni minden alkalmat, hogy mehessek mindenhova, ahova csak lehet. Bolognába Tanyaval, Ninával és Silvánával mentünk. Bár élveztem az utat és nagyon kedvelem a lányokat, de Bologna nekem nagyon nem tetszett. Oké, nem sütött a nap, és lehet ez rányomta a bélyegét a városra, de mindenhol ugyanazok a téglaszínű épületek, zöld terület alig és az egyetem főépületénél csak hajléktalanok vannak és erőteljes hugyszag(bocsánat). Szóval nekem Bologna nem lopta be magát a szívembe, de másoknak se. (Megismerkedtem egy lánnyal, aki az itteni "T-Mobil"nál dolgozik, Bolognában tanul, és ő is utálja.:)) Ami még szintén rossz élményem az az ebéd. Gondoltuk eszünk valami rendeset, beültünk egy helyre, ahol a nő nagyon kedves volt, mondta, hogy van ami már elfogyott, de még van miből választani. Ekkor nem gondoltam, hogy valami dobozos tésztát fog berakni a mikróba a szemünk láttára. Amikor az első adagot melegítette, mondtuk, hogy nem erre számítottunk… Én második adagos voltam – mivel csak két mikró volt -, ami nem is lett megmelegítve eléggé, gondolom a kérdéseknek köszönhetően. Nem ez volt életem ebédje, az biztos.
Ami viszont jó volt, vagy legalábbis jobban viseltem, mint viselhettem volna, az a torony volt. Ismét elkövettem azt a hibát, ami Pécsett (Ugye Andi, Szabi és többiek, akik vágják a sztorit? :D), túl bátor voltam az elején, és ismét nem realizáltam, hogy a torony lényege, hogy magas, és oda fel kell menni. Nekem is, aki annyira tériszonyos vagyok, hogy az már beteges. De felmentem. Igaz, kb. futottam, hogy hamarabb vége legyen, és 200 lépcsőt vertem a többiekre felfelé, de felértem. :) Képeket csak rácson keresztül csináltam, mert nem mertem kitenni a kezem a rácsok között, de akit érdekel majd szerzek rácstalan képeket a kilátásról. :P

Ravenna, Ferrara, Dozza, Brisighella

Most szombaton bejártuk Emilia-Romagna néhány városát, Riminitől északra. ( A spanyolok mentek vasárnap is a déli részre, de mi azt Sarkával már kihagytuk.) Szombaton kilencen mentünk, Moni volt a „túravezető”, és két spanyol lány vezette a két bérelt autót, megjegyzem baromi jól. Cesenaticot csak körbekocsikáztuk, de nem szálltunk ki, mert se időnk nem volt rá, sem elég látnivaló. Aztán következett Ravenna, ami eddig nekem a legjobban tetszett. Rengeteg zöld terület, szép épületek, Dante nyoma. ;)
A következő állomás Ferrara volt, ahol mi Sarkával elvonultunk ebédelni. Szerettünk volna valami helyi specialitást enni, de az éttermek többsége fél 4kor nem fogad vendégeket(SZIESZTA), így „csak” pizzát tudtunk enni egy kisebb étteremben, ahol már csak azt szolgálták fel. Ebéd után még volt egy kis időnk várost nézni, aztán csatlakoztunk a többiekhez és mentünk tovább Dozzába. Dozza egy hihetetlen hely volt, ahol a belváros-vár-nemtudommicsoda fala telis-tele van képekkel. Minden ház falán rajzok, festmények, szóval valami csodaszép volt. (Csináltam egy csomó képet, de sajnos amikor odaértünk már elég sötét volt, ezért nem lettek túl jók. :() Dozza után nekem már eléggé fájt a fejem, szóval az utolsó állomást, Brisighellát, nem tudtam igazán élvezni. Voltunk a várban, hülyültünk a sötétben, aztán indultunk is haza, hogy legalább éjfél előtt haza érjünk.

Hát ennyi a négy nagy beszámoló. Utólag belátom, nem tudtam igazán mesélni egyikről se, úgyhogy nézzétek meg inkább a képeimet. :)

És amit még fontosnak tartok elmondani:

1. Egyre otthonosabban mozgok a konyhában. juhúúúú :)
2. Ugyanúgy nem veszem fel azokat a ruháimat, amiket otthon se, szóval teljesen felesleges volt elhozni őket.
3. Már négy mondatot tudok kínaiul. De főként az egyszavas mondatokra mentem rá. :P
4. Irtó büszke vagyok az öcséimre, akik mindketten országos bajnokok lettek. És remélem legalább még Andris picit alacsonyabb nálam. :)
5. A családom, az Ervin és a barátaim után leginkább a kaja hiányzik otthonról.
6. December 16-án repülök haza, szóval bárki invitálhat valami jó magyaros ebédre. :) (Vagy KissZsuzsi egy caesar saláta?;))

Ahogyan azt mindenki várta csöppet alábbhagyott a lelkesedésem a blog iránt. (Bár azért majd két hétig minden másnap írtam, szóval már erre is büszke vagyok.) Vasárnap óta leginkább azért nem írtam, mert irtó fárasztó hetem volt, kevés – értsd: kevesebb - szórakozással(amit azért annyira nem bánok), és nem nagyon tudok miről írni, ha csak valakit nem érdekel ez az egyenlet:

X(t) = [X^*₁(0)][δ^t]b + (I - AG_F )^-1F(0)G^t_F

Gyakorlatilag iskolába jártam a héten, aminek eddig a csúcspontja a szerda volt, amikor reggel 8tól délután 4ig bent voltam, összesen kb. 1 óra szünettel. Igen, otthon is volt már ilyen, tudom, de azért más, ha mindez angolul, meg olaszul folyik.
Egyelőre három tárgyam van, és ma megyek először angolra is. Az applied microeconoicsot feladtam, mert az egyik óra ütközik az olasz órámmal, ami azért fontosabb, illetve alapvetően kilátástalannak tűnt, hogy én ebből le tudjak vizsgázni. A development and growth kezd családiassá válni: három kínai lány, egy litván és én. Ők gondolom értik, én szeretném hinni, hogy majd megértem, amikről szó van. (Mind a négyen masteren tanulnak itt, én vagyok az egyetlen erasmusos kretén aki megpróbálja teljesíteni ezt a tárgyat. ) Amúgy a kínai lányok kicsit (najó, némelyik irtózatosan) idétlenek, de kedvesek és elég okosak is. (Legalábbis ők hárman.) Az egyik lánnyal, Hao-val már kezdünk összebarátkozni, ami azért sem lenne rossz, mert ahogy láttam, ő eléggé tudja a dolgokat(MATEK!), és segítőkész is. :)
A másik tárgy, amire a héten bementem az az Enviromental Economics. A tanár írásvetítőzik, és azt utálom, másrészt tegnap egy potom 40 perccel tovább tartotta az órát, mert megfeledkezett az időről. Ez persze még oké is lenne, ha hevesen és lelkesen magyarázna, de nem ez történik. Persze a 40. percig senki nem mert szólni neki. Nyilván én se.
Az olasz jó és élvezem is.

Vettem ESN card-ot, ami elvileg azért jó, mert olcsóbbak a belépők bizonyos helyekre. Elvileg. Az első ilyen szuperkedvezmény, hogy a szombat esti bulira már 13 euróért bemehetek, és nem 30-ért. Nem Riminiben lesz, hanem Riccionéban, ami egy kisebb buszút; house zene lesz csak, ami ugye a kedvencem; és reggel ötkor hoznak haza. Álmodni sem mertem volna ennél jobb buliról, de hát mindenki megy, úgyhogy én is. Okéokéoké…nem panaszkodom, biztosan jó lesz, és max. alszom a keverőpult mellett.

A héten eddig minden nap volt valami buli. Hétfőn lehetett ESN cardot venni, aztán menni tova, de mi Agnieszkával hazajöttünk. (Sarka és Moni nem is jöttek.) Kedden csak Moni ment, aki minden nap a spanyolokkal lóg többnyire. Ennek egyik oka, hogy van egy újabb kiszemeltje, egy spanyol lány, úgyhogy kicsit Natalia határozza meg a napjait. :) Szerdán mindannyian elmentünk az itteni Octoberfestre, de Sarkával csak másfélórát maradtunk, aztán hazajöttünk. Nekem reggel nyolctól órám volt, és különben is mi öregek vagyunk már. :)
Moni és Agnieszka tegnap elmentek a szokásos csütörtök esti buliba a már emlegetett I love you nevű helyre, de hát ők fiatalok. Mi itthon punnyadtunk, és mindenkinek azt mondtuk, hogy „jahj, majd szobaton…huujjjjjdemekkora buli lesz.” Tegnap csak filmet néztem (köszönet Szabinak), és tűkön ülve vártam, hogy mikor jön lesz újra net, ami csak ma délután tért vissza.

Tudom, hogy ez a bejegyzés nem túl összeszedett és nem is elég hosszú, de ígérem a következőben megpróbálok kárpótolni mindenkit, mennyiségben és minőségben egyaránt! :)

Igen, megtörtént az első konfliktus, de hálistennek nem a mi kis szerény hajlékunkban, de erről később. ;)

Csütörtök este elmentünk arra a bizonyos Language Exchange programra, ahol csupán mi négyen jelentünk meg erasmusosok(Tanya, Sarka, Agnieszka és én), a többiek itteni lakosok, vagy utazgató külföldiek voltak. Az eleje egy játékkal indult, ahol két csapatban kellett válaszolnunk a Riminivel kapcsolatos kérdésekre. A kérdések nehezek voltak, azoknak se volt sok fogalmuk róla, akik itt élnek, így szerintem többen nem élveztük a játékot, amit nehezített a játékot vezető lány elviselhetetlenül magas hangja. Szóval Tanyával és Sarkával egy óra után eljöttünk, de azért előtte sikerült innom egy fantát 4 (!) euróért…áhhh.

Agnieszka maradt, mert összeismerkedett egy török sráccal, aki amolyan „mocskosul sok pénzem van, látjátok?!” típusú ember, aki 100000000000 euróval fizeti ki a 6 eurós sörét, de előtte még sokáig matat a pénztárcájában a számtalan bankjegy között, csak hogy mindenki lássa mekkora businessman. Hazafelé azon poénkodtunk Sarkával, hogy biztos elviszi egy 10 csillagos szállodába Agnieszkát kaviért enni pezsgővel, erre nem a Mekibe mentek?! Röhej. :D Mindegy, Agnieszkának tetszik, mert állítólag igazi gentleman, szóval akkor én is örülök. (A lányok próbálnak pasizgatni itt, de az olaszokkal nem nagyon megy, mert 1. az összes valahogy ugyanúgy néz ki 2. elég alacsonyak :P )

Tegnap aludtam kb. 10 órát, úgyhogy végre rendesen kipihentem magam, talán először. Tanya mondta nekünk, hogy ahol mi szoktunk vásárolni – a Conad nevű hely, amit leginkább egy Sparhoz tudnék hasonlítani - elég drága, és ő ismer egy nagyon klassz, olcsó kis boltot, bár nincs közel. A nincs közel azt jelentette, hogy két órát sétáltunk. De valóban jóval olcsóbb, szóval én szerintem néha csatlakozom Tanyához, ha odamegy. Estefelé próbáltam szkájpolni, de a wifink egy trágya.

És akkor az esti buli: ugyebár az egyik szomszéd finn lány (Emma) szülinapját ünnepeltük, ahol a dresscode a fehér vagy rózsaszín öltözék volt. Én ennek igyekeztem megfelelni, míg sokan nem, szóval a vége persze az lett, hogy csöppet alulöltözött voltam a többiekhez képest. (De majd később képek.)
A lányok nagyon kitettek magukért: alkohol, rengeteg kaja, rózsaszín és fehér lufik, nyalókák..stb. Én irtózom az ilyen szülinapoktól, nekem olyan volt, mintha valami 8 éves kislány szülinapján lennék+ alkohol. De ugye ez volt Emma Princess partyja. :P Néhány erasmusossal közösen vettünk neki ajándékot(egy rózsaszín pezsgő és egy princess feliratú szintén rózsaszín bögre), szóval 2 eurót fizettem, hogy aláírjam a képeslapot, de boldog volt - akkor még. A finn lányok, plusz Roberto - a transzvesztita hostelpultos a Sunflowerhostelben, vagy valami ilyesmi – úgy tervezték, hogy a Carabian nevű helyre megyünk tovább, ahol volt a Welcome party is. A gond ezzel csak az volt, hogy gyakorlatilag senki nem akart oda menni, mert a belépő 10 euró, amit nem nagyon akartunk kifizetni és különben is irtó messze van a hely. Így volt sírás meg minden. Én már akkor nem voltam ott, mert mi elindultunk a központba, és azért kicsit sajnáltam is Emmát. De jobban meg kellett volna szerveznie, megkérdezni az embereket, stb. Gyakorlatilag pár spanyol lányon, a transzvesztita Roberton és a finn lányokon kívül mindenki a központba ment. A buli jó volt, a szokásos: táncikálás, páran részegek, páran pasiznak/csajoznak. Én egyrészt sokat beszélgettem Tanyával és Ersinnel, és előtte Ninával (egy német lány) odafelé, aki Budapesten akar szilveszterezni. Amúgy irtó jó érzés, hogy sokan akarnak menni Budapestre, és akik voltak, mind imádták. Másrészt tiszta szívemből utálom azokat az alapvetően drága helyeket, ahol arra nem veszik a fáradságot, hogy a koedukált, egy (!) darab wc-ben felmossanak. Nem akarom részletezni.
Olyan 3 körül indultunk haza Agnieszkával és Monival. Utóbbit nem engedték be előtte a helyre, mert egy irtó részeg olasz esn-es sráccal akart bemenni először. (Ezért az utcán pisilt – bocsánat - , holott lett volna más hely is, de valamiért neki ez tetszik, vagy nem is tudom. :S )
Sarka csak később jött, mert még maradt táncikálni. Amikor hazaértünk, halottuk, hogy Emma, Emily és Roberto kint beszélgetnek, és tiszta vicc, de először nem mertünk bemenni, merthogy az Emma haragszik. ( Mi vagyunk a hátsó lakásban, így el kell menni az ő lakásuk előtt.) Aztán kicsit vártunk, bementek, szóval senki nem találkozott velük a konfliktus óta. Moni természetesen nekiállt sült bacont csinálni, ahogy mindig akárhányszor hazaérünk éjszaka, legyen az bármikor. Hát ez volt a nagy szülinapi buli.

Ma takarítás, olasztanulás és repülőkeresés. ;)
Holnap iskola, és elég béna, mert az olaszom ütközik az applied microeconoicssal, szóval még nem tudom mit csináljak.

Nem tudom hallottatok-e róla, de állítólag vasárnap Riminiben nem lehet képeket feltölteni....Most velem is ez van,de majd bepótolom a héten. :) 

Először is bocsi a címért, ma éppen nem vagyok sziporkázó és végtelenül frappáns, mint amúgy mindig. :D

A szerdai pihenős este úgy alakult, hogy átjött Serena és Beatrice, a norvég és a svéd lány. Nem maradtak sokat, beszélgettünk egy kicsit, aztán olyan 10 körül hazamentek. Leginkább az ottani árakról volt szó és, hogy ki, hova jár át másik országba vásárolni. Svédországban 18-20 euró körül van egy rövid+valami, szóval Beatricenek itt minden irtó olcsó. Ők Norvégiába járnak át alkoholért, merthogy ott olcsóbb, Agnieszkáék (a lengyel lány) pedig Csehországba. Furi. Meg Serena mesélte, hogy Norvégiában elég szigorúan veszik azt, hogy 18 év alatti nem ihat alkoholt, és akkor se adják ki, ha a szülő kéri. Aztán az árak vonalát folytatva beszéltünk az orvosi ellátásról és, hogy a svédek Tajvanra mennek plasztikai műtétre. Kb. ennyi. :) (Jah és anyu, nem én hozom fel ezeket a témákat, elhiheted.)

Csütörtökön délelőtt végre elmentem Monival telefont venni. Agnieszka feltörte a sajátját valahogy, de én nem akartam kockáztatni, szóval megvettem a legolcsóbb telefont (20 euró), amit árultak. A fekete nagyon csúnya volt, úgyhogy vettem egy kéket, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy játéktelefon, és kb. annyit is tud. De ide tökéletesen megfelel.
Aztán Sarkával elmentünk ebédelni a menzára, aztán órára. Nagyon hullámzó a koncentrálóképességem, ami feltehetőleg annak függvénye, hogy értem-e vagy nem, amiről beszélnek a bácsik. Óra után hazajöttünk, aztán bevásárolni az esti bulihoz. Jelentem már van kedvenc margarinszerűségem, és bár itt sajnos párizsit még nem találtam, de egy sonkaszerű dolgot nagyon megkedveltem. :) A bulihoz csak egy hatalmas zacskó chipset vettünk, merthogy ugyebár az előző bulira - amire nem jött senki - felkészültünk. :D

Közben itt voltak Moni szülei, akik elhozták a cuccait és vásároltak neki némi kaját. (Moni folyton főz, de bárcsak ne mosogatna, ugyanis nem tud.) Moni és apukája is nagyon szeretné, ha a katalánok leválnának Spanyolországról, merthogy nekik, katalánoknak az milyen jó lenne. Moni folyton azt mondja, mennyire mások( a nyelvük is) és, hogy ő nem spanyol, hanem katalán.

8 körül jöttek az emberek, de kicsivel többen, mint amire számítottunk. Én hívtam Tanyat, Sarka Natashát (egy lett lány), Annikát és Madelenet (svéd lány). Utóbbi több smsest írt, amiben E/1.-ben fogalmazott, így nem számítottunk rá, hogy többedmagával érkezik. Történetesen: Pauline, Raph(franciák), Ersin(török), és valami portugál srác, de nem emlékszem a nevére, talán Bernardo. Kicsivel később még jött két német lány: Nina és Silvana (őt nagyon kedvelem), és két brazil is: Barbara és Thais. A végén a szomszéd finn lányok is átjöttek, szóval összesen 18-an voltunk. Beszélgettünk, iszogattunk, aztán indultunk tovább az ’I love you’ nevű helyre, ahol a party volt, a már emlegetett utcában. Útközben beszélgettem Ersinnel, a török sráccal, akit meglepetésként ért, hogy 150 évig voltak nálunk. Plusz mondta, hogy milyen rossz, hogy ő is olyan nyelvet beszél, amit nem ért meg senki. (Jah, a finn lányokkal próbálkoztunk finnül meg magyarul, de láss csodát, nem értettük egymást, pedig a többiek annyira reménykedtek. :D )

A buli nem volt rossz, bár én többnyire az utcán voltam, mert bent hatalmas volt a tömeg. Beszélgettem egy-két olasszal, Tanyával, aztán olyan 3 körül hazajöttünk.

Ma egész nap punnyadtunk itthon és gépeztünk. Ma először főztem magamnak valami tésztát, ami bár nem lett rossz, de azért van hova fejlődni ebben is. Moni szisztázik, Sarka és Agnieszka elment shoppingolni, én pedig írok ugyebár. :)
Nagyon reménykedtem, hogy ma kivételesen nem lesz semmi program, de este 9-től a „Rimini Language Exchange” nevű eseményre megyünk. Holnap este az egyik finn lánynak lesz a szülinapi bulija, ahol rózsaszín vagy fehér ruhában kell megjelenni, úgyhogy lehet egy lepedőben megyek. Úgyis a szomszédban laknak. :P

Na,és akkor egy-két kép Nektek! (A telefonom; Tanya, Agnieszka és Sarka az egyetemen;a kedd este: Sarka, Beatrice, Moni, Tanya, Serena, Agnieszka; és a tegnap este: Sarka, Annika, a portugál fiú, a két brazil lány, Agnieszka, Natasha és én. :) )

ui1.: BOLDOG SZÜLINAPOT drága KissZsuzsim itt is! Ha hazamegyek, majd személyesen is! :)
ui2.: Most hívtak meg egy holnapi antifasiszta tüntetésre Riminiben! Hihetetlen! :)

Tegnap volt az eddigi legfárasztóbb napom, az biztos. Először is elég rosszul aludtam, aztán segítettem Moninak regisztrálni az egyetemen, utána 11től Development and growth. A tanár amolyan idősödő „businessmannek” tűnik, és emellett sajnos elég szigorúnak. De mivel ez az egyetlen tárgy, amit mindenképpen meg kell csinálnom, muszáj lesz valahogy teljesíteni. Az óra irtózatosan fárasztó volt, a második felén kb. majd elaludtam. Három óra egy tíz perces szünettel; nekem erőteljesen kell koncentrálnom az angolra és a rengeteg integrál sem tett jót a szervezetemnek. Utána Tanjával ittunk egy kávét, mielőtt bementünk az olasz szóbeli beszélgetésre. Legnagyobb meglepetésemre a legfelső csoportba kerültem. De nem kell ujjongani, mert összesen három van: az első azoknak, akik soha nem tanultak olaszt, a második kb. a spanyoloknak, akik megértenek sok mindent, de nem tudják a nyelvtant, a harmadik meg azoknak, akik nyelvtant is tanultak. Persze örülök, de szerintem csak szimpatikus voltam a néninek. :P

Én utána már annyira fáradt voltam, hogy hazajöttem egyedül, a többiek mentek plázázni. Egyrészt jó volt, mert végre egyedül sétálhattam - és el se tévedtem (nagyon) -, másrészt sikerült kinyitnom az ajtót, ami nem tudom miért, de általában nehézséget okoz. Ettem, gépeztem aztán már itt is voltak a lányok. Délután lementünk a partra, ahol találkoztunk Tanjával, egy orosz sráccal és neki valami ismerős barátnőjével, aki Németországban tanul. Moni nem jött velünk, merthogy SZIESZTA. A spanyolok irtó nehezen viselik, hogy délután, sziesztaidőben is vannak órák.

Este átjött Tanja, Serena és Beatrice. Utóbbi kettő a hangos északi társaság, de Agnieszka nagyon kedveli őket. Alapvetően én is, nagyon barátságosak, csak nekem néha sok, amit csinálnak. Aztán közösen elindultunk egy spanyol házibuliba, ahova szerintem csak Monit hívták, de mi beállítottunk heten; és utána együtt mentünk tovább. A spanyolok túltesznek Serenán is üvöltözésben, amit a buszon elég nehezen viseltem, hálistennek csak két ember volt rajtunk kívül, plusz a sofőr. Aztán odaértünk Rimini Kazinczy utcájába, ahol az emberek nem a szórakozóhelyeken bent, hanem kint isznak. Dumálgattam egy-két spanyollal, meg a lányokkal, de aztán relatíve korán hazajöttünk, mert elég fáradtak voltunk.

Ma ismét Development and growth, de Agnieszka ma már nem jött, Tanja és három kínai lány a felénél lelépett, szóval hárman maradtunk Sarkával és az orosz sráccal. Félek, a végén már csak kettesben leszek a tanárral, mert Sarka is gondolkozik, hogy ezt inkább leadja. Jó, tényleg sok a matekos szar, én se értek sok mindent, de nekem MUSZÁJ megcsinálnom. Óra után Sarkával ebédeltünk a menzán - végre normális kaja -, aztán hazajöttünk….surprise, surprise TAKARÍTANI!!! Ő az ő szobájukat, én a mienket és a fürdőszobát, plusz ő még elmosogatott. Én még mostam is, szóval most irtó büszke vagyok. :) Elvileg ma pihenős este lesz, bár itt sosem lehet tudni. Telefont még mindig nem vettem, de ugyebár „majd holnap”.

Egy hete vagyok itt, és már egész megszoktam a légkört, a lányokat és a várost, szóval alapvetően jól érzem magam, úgyhogy nem kell aggódni! :)
Perpillanat az egyetlen, ami az őrületbe kerget mindenkit, azok a rohadt szúnyogok. A Balaton ehhez képest semmi, komolyan.



Mivel a mai bejegyzésem nem lett valami hosszú, gondoltam felteszek pár képet. Remélem mindenki elégedett, és nem törődik azzal, hogy némelyik rossz minőségű és béna, hogy képtelen vagyok lekicsinyíteni, képaláírást beszúrni és rendezni őket. :P

Tehát egyrészt vannak fent képek a lakásról:  mi szobánk (A simpson családos ágynemű értelemszerűen nem az enyém.), konyha, fürdőszoba és a nappali egy-egy része. Plusz a kert, ahol általában tartózkodom, ha itt vagyok. Íme az egyetem, az árkádok alatti ivós terület, a Caffé Giovannini csészéje, ahol eddig a legjobb kávét ittam. És csak, hogy lássátok, nem csak lógatom a lábam a tengerben, hanem iskolába is megyek. :)  (Jah,és ezt én fotóztam, szóval azért nem vagyok reménytelen eset.)

A tegnapi sikeres buli után, ahol egy ember jelent meg, - aki másnapos volt és fáradt majd 20 perc után hazament – legalább ki tudtuk pihenni magunkat a mai iskolakezdésre. (Sokkot kaptam volna, ha nekem sikerül ilyen „bulit” szerveznem, de azért mindannyian jót röhögtünk rajta.) 

Az én stratégiám az egyetemmel kapcsolatban, hogy bemegyek mindenre, amire tudok, és a hét végén eldöntöm, mi marad és mi nem. Ami nagy szerencse, hogy egész félévben össze-vissza felvehetek, leadhatok tárgyakat, és fizetnem sem kell érte.

Szóval ma voltunk az egyetemen, ami nem mellesleg inkább egy gimihez hasonlít, mint egyetemhez, de nekem tetszik. A mai háromórás szuper kurzusom az „Applied Microeconomics” volt. Kb. 20-an voltunk, négy erasmusos, a többiek itt tanulnak masteren. Mivel annyira féltem, hogy nem fogok érteni semmit, ezért meglepetésként hatott, hogy gyakorlatilag egész sok mindent megértettem. A bácsi kedvesnek tűnik, és nem hadar, úgyhogy alapvetően elégedett vagyok. A többiek nem akarják felvenni ezt, merthogy nehéz és túlságosan „economics”, de én meg inkább ezzel szenvedek, mint valami szutyok marketinggel. :P

Vacsira megettem a maradék pizzát (:D), most meg mindenki gépezik. (Jó, hogy két gépet hoztam, mert így odaadtam az egyiket Moninak, aki csak ült és nézett maga elé. A szülei szerdán hozzák a többi cuccát, és elvileg az IKEA-ba is elvisznek minket.) Közben facebookon rámköszönt a fehérorosz lány, Tanya, aki már elsőre szimpatikus volt, amíg azt sem tudtam, hogy imádja Budapestet. És a legnagyobb mázli, hogy azt a tárgyat, amit nekem muszáj megcsinálnom a BME miatt és senki sem akar felvenni, ő felveszi. Szóval holnap együtt megyünk először valami olasz szóbeli felmérésre (na az irtó ciki lesz), aztán meg „Development and growth”ra. :)
Aztán valahogy most már szereznem kell egy olasz telefonszámot. Vagy valahol végre feltörik a telefonom, és elég egy sim kártyát vennem, és még netezni is tudok, vagy ha nem, akkor veszek egy olcsó bénaságot, de legalább telefonálni tudok vele. Isteni, hogy hoztam két telefont és egyik sem kártya-független.
Még jó lenne venni egy olcsóbb biciklit is, amit végül nem hoztam. A szomszédban lakó két finn lányt kérdeztük, hogy hol vették, de mondták, hogy két spanyol srác lopta nekik, merthogy itt „mindenki ezt csinálja”. Hát gratulálok.

Szóval van egy-két program a hétre, a sulin kívül is. Úgyhogy lehet ritkábban és kevesebbet írok majd, de azért igyekszem.

Puszi mindenkinek, és bárki, aki enne a közeljövőben rakott krumplit, paprikás krumplit vagy halászlevet az kérlek, gondoljon rám! :)

Ui.: Képeket is próbálok feltölteni hamarost, csak hát…ismertek. ;)

Először is minden rendben, sikeresen megérkeztem, és a kezdeti gikszerek ellenére egész jól vagyok. Ez a bejegyzés lehet,hogy kicsit hosszú lesz, szóval akit nem izgatnak a lényegtelen elemek - amit maximálisan meg tudok érteni - annak csak ennyit: Riminiben vagyok, három másik lánnyal lakom együtt egy kicsi lakásban (legalábbis négy embernek kicsi), még nem sikerült felvenni a tárgyaimat,de remélem ma megtörténik , és itt a legtöbben nem beszélnek angolul. Ennyi a lényeg egyelőre.